Jegy helyett dicséretet is kaphatnak a diákok
A szlovák parlament elfogadta Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter reformjavaslatait, amelyek jelentős változásokat hoznak a szlovákiai iskolások életében.
A szlovák parlament elfogadta Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter reformjavaslatait, amelyek jelentős változásokat hoznak a szlovákiai iskolások életében.
Február 15-én tartotta az évértékelő beszédét Magyar Péter, a Tisztelet és Szabadság Párt (TISZA) elnöke. A kongresszuson Magyar az egészségügy, a gazdaság és a vidékfejlesztés mellett az oktatással kapcsolatban is számos ígéretet fogalmazott meg. A beszédét rögtön azzal indította; versenyképes és mindenki által hozzáférhető oktatás nélkül nincs magyar jövő.
Egyedül az egészségügyön változtatnának többen a Republikon friss kutatása szerint.
A természet adta lehetőségekre is gondolni kell, amikor szóba kerül az oktatás reformja, mert a szabadban elérhető dolgokat több módon is be lehet vonni a tanulási folyamatba. Az egyik ilyen kezdeményezés a Zöld Csiga program egy kecskeméti iskolában.
Szeptembertől 40 iskolában vezetik be az Állami Oktatási Programot, a 2026/2027-es tanévtől viszont már az összes tanulót érinti a változás.
„A pedagógusok, diákok, szülők és civilek nem maradnak csöndben mindaddig, amíg a kormány nem kezdeményez érdemi párbeszédet az oktatás megújításáról!” - ígérték a szervezetek.
Az elmúlt években folyamatosan növekedett az ellátást igénylő gyerekek száma, miközben egyre kevesebb a megfelelő szakember. A pedagógiai szakszolgálatokra egyre több munka hárul, ami így a legfontosabb feladatuktól, a terápiától veszi el az időt.
Hétvégén indult, de már több ezren aláírták a diákmozgalom reformötleteit.
Tantárgyak helyett projektek és témahetek alapján tanítanak több református iskolában. A Magyar Református Egyház (MRE) elkezdte összefogni ezeket a gyakorlatokat, és arra ösztönzi a többi, csaknem száz iskoláját is, hogy építsék be a tantervbe a nem tantárgyi alapú oktatást - írja az Abcúg.
Mostani 11 év helyett, kevesebb idő is elég lenne, hogy valaki kész orvos legyen - derül ki az oktatási államtitkár által életre hívott reformbizottság terveiből.
Lettországban a kisebbségi iskolákban is bevezetik a lett nyelvű oktatást. A reform bevezetése nagy felháborodást váltott ki.
A hátrányos helyzetűek felemeléséért rengeteget tettek.
Magánhangzó-törvények, költői eszközök, összetett szavak helyesírása - összegyűjtöttük, évfolyamonként milyen témakörök szerepelhetnek a 2026-os központi írásbelin magyarból.